Újragondolt szemlélet
Célom a szemléletformálás, ezért született meg ez a poszt. Nem a jó vagy rossz gyerek, szülő vagy pedagógus megítéléséről szól, hanem arról, hogy egy probléma, tévhit vagy gondolat komplexebb átlátását és megértését segítse mindenki számára. Ma az alvás körüli kérdéseket szeretném kicsit más oldalról megközelíteni.
Kell-e délután aludnia a gyereknek?
Van-e egyáltalán helyes megoldás? Az alvás, a pihenés része a napi rutinnak, de nem ez adja önmagában a biztonságot a napban a kisgyermek számára. Mellette a szokásos tevékenységek, étkezések és feladatok is fontosak.
A pihenés fontos, a megállás fontos – de hogy ki hogyan és mikor teszi, azt nem ítélhetjük el, felnőtt vagy gyermek legyen az. A csendes pihenő alatti alvás alapján nem kell megítélni senkit sem.
Gyakori félmondatok a gyakorlatból
Sokszor hallom a szülőktől:
„Baj van, mert a gyermek nem alszik az óvodában.”
És amikor rákérdezek, mi más a gond, ötből három esetben kiderül, hogy nincs probléma.
Ez a félmondat már nagyon korán elindul. Az alvás egy komplex folyamat, tanulási folyamat is egyben. Gyógypedagógusként nem tünetként kezelem, hanem egységben látom a gyermeket.
Mi történik a pihenő alatt?
Itthon a legtöbb intézményben elvárjuk, hogy a gyerekek csendben legyenek, ne mocorogjanak, és lehetőleg ne menjenek WC-re, kivéve, ha valóban szükséges.
Miért van ez így?
- Generációs, évtizedes hagyomány: a katonás rend megtörése nem egyszerű.
- A feltételek hiányosak: szükség lenne kisebb, kevésbé zsúfolt helyiségekre, több pedagógusra vagy dajkára, akik tudják felügyelni az éber gyerekeket.
A pedagógus helyzete jelenleg rendkívül nehéz: sok papírmunkát és dokumentálást kell elvégezni, gyakran pont akkor, amikor a gyerekek alszanak. Értitek? A pedagógusnak is van családja, háztartása, kötelességei, és nem kevesebb feladat vár rá, mint a gyerekekre.
Jó gyakorlatok
Szerencsére egyre több jó példa valósul meg:
- Színező nagycsoportosok
- Csendben könyvet nézegető kismanók
- Alvós csoport, pihenő szoba, matracok
Ez teljesen rendben van, mert minden idegrendszer más, minden érési folyamat más, és minden gyermek más környezetből, ingerekkel érkezik. Az elfáradás természetes, de nem biztos, hogy 12-kor vagy fél 1-kor történik meg. És ez rendben van.
Minél nagyobb a harc, annál nagyobb az ellenkezés. Empatikusan és türelmesen, a gyermek egyéni szükségleteire figyelve gyorsabban tudunk előre haladni. Külföldön már rendszerszinten működik: kisebb csoportszobák, matracok, hogyha a gyermek elfárad, le tudjon dőlni, feltöltődjön, elvonuljon.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
- Nem lett diagnózis, címke vagy probléma a csendes pihenőből.
- A keretek, következetesség és a napi rutin megmarad, csak másképp tekintünk a pihenésre.
- A rutin jelen van, csak differenciálunk és elfogadunk.
A gond gyakran nem a gyerekben, hanem a rendszerben, a szemléletben és a lehetőségek hiányában van.
Az alvás nem kötelező, hanem a csendes pihenő része egy biztonságos és elfogadó környezetben. Nem a „problémás gyerekek” száma, hanem a rugalmas, empatikus hozzáállás teszi lehetővé, hogy minden gyermek a saját tempójában pihenhessen.
